tibor2 2009.06.19. 14:30

Radnóti Miklós

A mai nappal befejeződtek az érettségi vizsgáim. A magyar nyelv tartalomírás témája olyan kiszámítható volt, hogy az nem emberi, hiszen Radnóti év van. A tartalmat még úgy-ahogy leírtuk, de a fogalmazás egy cseppet számomra elvont téma volt: fogalmazd meg miben nyílvánul meg Radnóti költészetében a hit, remén és élni akarás! A vizsga időtartama 4 óra, először azt hittem, hogy kevés, de miután e két témát kidolgozni 3 és fél óra kellett rájöttem, hogy kell az a 4 óra. Mivel lassan vége a vizsgáknak nemsokára papírt kapok róla, hogy érett vagyok!
Már valahogy az sem tud érdekelni, hogy a tanárok, hogy kivételeznek egyesekkel. Valahogy már nem az érdemjegy az ami érdekel. Most úgyis elválik mi lesz a kis kedvenckékkel, ha kikerülnek az életbe és az élet iskolájában bizony nincs kivételezés.


Friss hír: "10es" lett a magyar érettségim, aki nem lenne tisztában az ukrajnai osztályozással: "5ös alá"
 

Szólj hozzá!

Címkék: élet

tibor2 2009.05.05. 01:06

Pillanatképek

Leltem egy fasza oldalt. Egy beperelt blogger összes sajtóanyagát gyűjti egybe. Engem is fenyegettek már perrel. A saját sulim, nem is csodálom. De erről majd később, ha leballagok :). Pénteken emelt szintű biológia érettségi vizsgám, hétfőn meg autósuli vizsga, hát nem fasza? Ja itt a blog elérhetősége: http://blogszabadsag.blog.hu/2009/05/03/blogszabadsag

4 komment

Címkék: énblog

Április 25-én került sor Beregszászban az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyre, amit a KMPSz szervez már egy ideje. Na de hadd térjek a lényegre, hogy tavaly 4. helyezett letten és Sátoraljaújhelyen képviseltem 5 társammal Kárpátalját, idén pedig második helyezést értem el. Mikor meghallottam, hogy második helyezett Tóth Tibor a bátyúi középiskolából nagyon boldog lettem főleg, hogy előtte két nappal kezdtünk rá készülni. De hát látszik milyen eredményekre képes a szorgalom és egy remek felkészítő tanár. Ezúton szeretném megköszönni Szántó Editnek két éves odaadó munkáját a saját és egy hónap múlva ballagó diáktársaim nevében.

Egy hét múlva kezdetét veszi Ukrajnában az emelt szintű érettségi időszak. Halvány fogalmam sincs, hogy sikerül majd leadnom az ukránt legalább 124 pontra, ami nélkül semmilyen egyetemre nem vesznek fel. De nemcsak ez itt a kérdés, hanem, hogy mi a rákot kezdjek még a biológia és kémia szertifikáttal majd? Rájöttem, hogy engem a kötetlen munka érdekel. Az, hogy nem kell egy asztalnál ülnöm vagy az építkezésen güriznem egész nap. Az elvégre kizárt, hogy építőiapari segédmunkás leszek, de ha valaki tudna egy olyan állást, ami sok utazással, hajnalig tartó fogadásonok való részvéttel és sok befolyásos ismerőst szerezhetek vele, úgy, hogy most iskola után is elkezdhetném és kapok legalább 2,5-3 ezer hriveny (vagy 200-250 ezer forint) fizetést az nagyon jó lenne ha szólna. Most meg, hogy befejeztem az álmodozást megyek tanulok tovább. Ja és ne keressetek a hülye internetes reklámnézegetős munkákkal, sem a tőzsdézéssel, sem a reklám levelek küldésével. Köszönöm.

 

"A barátság, amire gondolok, olyan egymásba
 illesztés, hogy elmosódnak még a varratok is,
 amivel összeöltötték."
/Montaigne/


    Néma csend van, mindent vastag, fehér hótakaró borít. A fák ágai most nem a leveleik, hanem a rájuk fagyott jégpáncél miatt roskadoznak. Viharos szél hordja az egyre sűrűbben hulló, fájdalmasan hideg hópelyheket. A vakító fehérségben fürdő erdőt egy helyen autóút szeli ketté, s az autóút mellett egy nagy szakadékból halk nyöszörgés hallatszik.
    Egy busz roncsait már majdnem belepte a hó a szakadék alján. Mindenütt fagyott, véres emberi testek hevernek, látszólag már mind halott. Aki nem a balesetbe halt bele, azzal az ítéletidő végzett. Egy helyről mégis erőtlen hangok csendültek. Furcsa mód, mintha nem is fájdalmában nyögött volna valaki, hanem valami erőtlen dallamot kényszerített volna ki meggyötört torkából.
Félig a busz roncsai alatt, véresen, utolsó pillanataival elszántan küzdve egy fiatal lány feküdt. Valóban egy érthetetlen dallamot dúdolt utolsó erejével.

tibor2 2009.04.18. 20:15

Ez egy cikk...

Egyik haverom kitett a skype-jára egy linket, ami egy a Kárpátinfo internetes oldalán levő cikk elérhetősége. Jómagam félek kitenni a cikket teljes egészében, nehogy bepereljenek. De a az oldalak elérhetőségét nem bünteti semilyen ukrán törvény kitenni. (utánanéztem)
Nos kattintsatok ide, törvénytelenül igazoltató zsarukról szól.
 

tibor2 2009.03.09. 20:22

Seneca idézetek

Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni önnön életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, minthogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot. Várjam meg hát akár a betegség, akár az ember kegyetlenségét, noha a kínokon keresztül kijuthatok, és lerázhatom béklyóimat? Az egyetlen, amiért nem panaszkodhatunk az életre: senki sem tart vissza. Jól vannak rendezve az emberi dolgok: senki sem boldogtalan, csak saját hibájából. Ha tetszik: élj. Nem tetszik: szabadságodban áll oda visszatérni ahonnan jöttél.

“Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt.”

Még mindig jobb fölöslegeset tudni, mint semmit.

Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.

Nincs, aki ne lenne elég ahhoz, hogy ártson.

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.

tibor2 2009.03.06. 22:57

Istenem, mond meg!

Demjén Emese:
A legvégén

Istenem mond meg,hogy lehet így fel adni?
Ha a rosszért menne,a jóért miért nem tud maradni?
Miért képes az életét a sátánnak odaadni,
hogy a gondok elől gyorsabban tudjon szaladni?
Remeg a keze, mikor írja az utolsó levelet?
Mikor pénzért nyúl, hogy kifizesse azt a kötelet?
Fáj az, mikor kihuny az élet utáni vágy,
mikor reggel elindít utolsó útra az ágy?
Hogy tudja vérét saját kezével ontani?
Miért képtelen kezének nemet mondani?
Hogy van bátorsága gyilkos csomót kötni,
a székről a lába, hogy meri lelökni?
Az utolsó levegőnél mire gondol éppen?
Mi járhat vajon fáradt elméjében?
Hall talán egy hangot,mely pihenni hívja?
Lelke aludni vágy, s megnyugodna a sírba?
A válasz bizony örökre elmarad,
hisz az élőből már holt sóhaj fakad.
S egy könnycseppel úgy búcsút int,
s szíve megdermed, hiába nyár van odakint….

 

Minden ember mutatja magát valakinek, ami a valóságban nem is úgy lehet.

 Nem veszik észre azt a rombolást, amit egy-egy lépésük után szenved a világ.

Miért nem lehet mindenki önmaga?

Önzés nélkül csupán saját arca?

Miért kell mindig mást mutatni, és emiatt másoknak csalódást okozni?

Miért nem figyelünk egymásra?

Miért olyan nehéz a mai világba?

Jó ez így nekünk?

Vagy talán lelkünk nyugszik meg együtt velünk?

Miért kell mindig csak magunkra, a jövőnkre figyelni, mikor a legfontosabb dolgunk, hogy tudjuk élni és szeretni!

Miért fontos, hogy azok legyünk, akikre se másoknak, se nekünk nincs szükségünk?

Ha leülnénk egy órára és átgondolnánk, mi is fontos a számunkra, rájönnénk mennyi minden veszett eddig kárba.

 De sohasem késő változtatni!

Csak kérdés, hogy el akarjuk-e az álarcot dobni!

Zagyva Krisztina

tibor2 2009.02.22. 21:29

IMA

A bátyúi hontalanok banda két tagja CHOPPER és Chris Jr. megmutatta, hogy nemcsak külön, de együtt is tudnak nagyot alkotni. A mostani számuk az oly kevés közül talán a legjobb, de csak a Hálával tartozom után. Itt töltsétek le az IMA nevű legújabb számot, ami egyszer még sláger lessz, ha nem a világon, de legalább kárpátalján biztosan.

 

tibor2 2009.02.18. 23:51

A vonzás törvénye

“Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba - és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.
(Norman Vincent Peale)

süti beállítások módosítása