Az ukrán belügyminisztérium összeállította a legfrissebb korrupciós listát.

Az antilista élére egy nyikolajev megyei járási tanács elnöke került, aki 8,5 millió hrivenyt követelt és 1 milliót kapott meg egy döntés meghozásáért.

A második helyre egy krími polgármester került, aki 1,1 millió dollárt követelt, és 750 ezer  dollárt érkezett megkapni.

A harmadik helyre egy kijev  megyei tanácselnök által elkövetett, 3,95 millió hrivnyás korrupciós ügyet rangsoroltak.

A negyedik helyre egy 3,9 millió hrivnyás (Szevasztopol), az 5-ik helyet pedig 2,4 millió hrivnyás korrupciós ügy került.

A teljes, 100-as lista az ukrán belügyminisztérium hivatalos weboldalára is felkerült.

A szociológiai felmérések szerint az ukrán állampolgárok 42 százaléka fizet rendszeresen kenőpénzt.

Ukrajnában a megvesztegetés átlagos összege 72 ezer hrivnya körül mozog.

A jelenség mára az élet kivétel nélkül minden egyes szféráját megfertőzte.

A korrupció terén a kilencvenes évek eleje óta semmi javulás nem tapasztalható az országban, sőt a szolgáltató szektorban és a bíróságokon még romlott is a helyzet a szovjet időkhöz képest.

A Kijevi Szociológiai Intézet felmérése szerint Ukrajnában 2009-ben 5%-al csökkent a korrupció szintje, az előző évi szinthez képest. A Transparency International által összeállított lista szerint pedig Ukrajna ("a fiatal fejlődő országok" között) a legkorruptabb ország.

Forrás: Kárpátinfo.net

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapieletunk.blog.hu/api/trackback/id/tr321442439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.