Az Indiana szövetségi államból való Katy Stamet választották meg az idei Miss Americának, vagyis az Egyesült Államok szépének szombat éjszaka Las Vegasban.

A 22 éves diáklány az Indianapolisi Egyetem hallgatója, kommunikációszakos, és egyszer majd a televíziós szakmában szeretne kikötni.

 A versenyen 52 lány indult. A zsűri tagjai és a nézők szakaszosan csökkentették a létszámot. A látványos nyitótánc és a szövetségi államokat képviselő versenyzők parádés bevonulása  után már csak tizenöten maradtak versenyben. A fürdőruhás és estélyi ruhás felvonulás után tízre csökkent a versenyzők száma.
   
A véghajrára maradt csoport tagjaink azonban már nem csak szépségükkel kellett hódítaniuk: tánc- és énektudásukról is számot kellett adniuk, de csillogtatniuk kellett szellemi képeességeiket és intelligenciaszintjüket is.
   
Katy ebben is vetélytársnői elé került. Talpraesetten értekezett a profi sportolók teljesítménynövelő praktikáiról, amelyeket mélyen elítélt, és elbűvölő definíciót adott a belőlünk fakadó varázserőről.
   
A verseny legvégére a zsűri és a nézők közös pontozása alapján négy lány maradt A koronát és az ezzel járó 50 ezer dolláros tanulmányi ösztöndíjat végül is Katy nyerte el, első udvarhölgyének pedig Miss Georgiát, vagyis Chasity Hardmant választották meg. Az első négybe fért még a dél-dakotai Alexandra Hoffman és az alabamai Amanda Tapley is.
   
Az újdonsült amerikai szépségkirálynő fejére a tavalyi győztes, a michigani Kirsten Haglund helyezte a koronát.

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapieletunk.blog.hu/api/trackback/id/tr31902364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása