Április 25-én került sor Beregszászban az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyre, amit a KMPSz szervez már egy ideje. Na de hadd térjek a lényegre, hogy tavaly 4. helyezett letten és Sátoraljaújhelyen képviseltem 5 társammal Kárpátalját, idén pedig második helyezést értem el. Mikor meghallottam, hogy második helyezett Tóth Tibor a bátyúi középiskolából nagyon boldog lettem főleg, hogy előtte két nappal kezdtünk rá készülni. De hát látszik milyen eredményekre képes a szorgalom és egy remek felkészítő tanár. Ezúton szeretném megköszönni Szántó Editnek két éves odaadó munkáját a saját és egy hónap múlva ballagó diáktársaim nevében.

Egy hét múlva kezdetét veszi Ukrajnában az emelt szintű érettségi időszak. Halvány fogalmam sincs, hogy sikerül majd leadnom az ukránt legalább 124 pontra, ami nélkül semmilyen egyetemre nem vesznek fel. De nemcsak ez itt a kérdés, hanem, hogy mi a rákot kezdjek még a biológia és kémia szertifikáttal majd? Rájöttem, hogy engem a kötetlen munka érdekel. Az, hogy nem kell egy asztalnál ülnöm vagy az építkezésen güriznem egész nap. Az elvégre kizárt, hogy építőiapari segédmunkás leszek, de ha valaki tudna egy olyan állást, ami sok utazással, hajnalig tartó fogadásonok való részvéttel és sok befolyásos ismerőst szerezhetek vele, úgy, hogy most iskola után is elkezdhetném és kapok legalább 2,5-3 ezer hriveny (vagy 200-250 ezer forint) fizetést az nagyon jó lenne ha szólna. Most meg, hogy befejeztem az álmodozást megyek tanulok tovább. Ja és ne keressetek a hülye internetes reklámnézegetős munkákkal, sem a tőzsdézéssel, sem a reklám levelek küldésével. Köszönöm.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapieletunk.blog.hu/api/trackback/id/tr121095744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cagatha 2009.05.01. 11:25:54

Az érettségiéhez egy kalappal kívánok neked (azaz sok szerencsét), én már hál' istennek túl vagyok rajta, már 9 éve. Én most az államvizsgámra készülök, hidd el az sem piskóta. Szóval csak tanulj, hogy megéri-e? Azt még nem tudom, ez jóval később fog kiderülni, de nem árt az biztos. A jó zsíros álláshoz nem tudok mit hozzáfűzni nagyon, olyan munka a jó, amit szeretsz csinálni és még jól megfizetik is.
HA gondolod kukkants be az én blogomba is: cagatha.blog.hu

tibor2 · http://e-karpatalja.blog.hu 2009.05.01. 23:53:06

@cagatha: Köszönöm a jókívánságot, amúgy szívesen politizálnék is vagy valami ilyesmi. De leginkább a kötetlen munkaidős állások azok amik magukkal ragadnak. Pl: ügyvéd, újságíró vagy ilyesmi.
süti beállítások módosítása